- Nos, akkor Mrs. Dawkins, megfogadta a tanácsomat? - ült le Dr. Heller nyikorgós bőrfotelébe. Remegő kezében már ott várt a cigaretta, és arcán csakis a zippo sercegésével vált láthatóvá a lelki béke. Érdekes, gondolta Mrs. Dawkins, hogy egy pszichológus, akinek elvileg jobban kéne értenie az emberi viselkedéshez, mint az átlag, képes egy olyan egyszerű lélektani csapdába beleesni, mint a nikotinfüggőség. Ez némileg hitelét vette a doktornak, ám Mrs. Dawkins túlságosan kétségbe volt esve ahhoz, hogy ellökje magától azt a kevés, segítő szándékú embert, aki maradt neki.

- Dr. Heller - kezdte végül válaszát megfontoltan, büszkén, ahogy mindig - hatvan éves vagyok. Harmincöt éve hoz-visz engem a férjem autóval, így jóformán egyetemista korom óta nem ültem biciklin. Akkor sem jeleskedtem a kerékpározásban. Ha azt javasolná, hogy csak üljek fel és menjek el a kisboltba, talán megfontolnám. De hogy száguldjak le vele egy domboldalon? Egy erdőben? Őrület.
- Nem határolhatja el magát az őrülettől, Mrs. Dawkins, ezt más sem bizonyítja jobban, mint hogy most itt ül velem. Ne vegye sértésnek, nem tituláltam őrültnek, pusztán némi nyitottságot kérek öntől a rendhagyó pszichés jelenségek tekintetében. Tudom, hogy lehetetlennek hangzik, de azt gondolom, hogy leszáguldani azon a dombon segíthet a rémálmain.
- Egy jó adag xanax segítene a rémálmaimon.
- Nem írhatok fel önnek gyógyszert, hölgyem, ezt már megbeszéltük, én nem pszichiáter vagyok.
- Mindig csak a kifogások - intett Mrs. Dawkins.
- Nézze - engedte el a füle mellett az értelmetlen érvet a doktor, majd mondandója fontosságát hangsúlyozandó, előredőlt a fotelben - nem kell elsőre leszáguldani. Tudom, hogy az nagyon veszélyes.
- Életveszélyes - csuklott el a hangja a páciensnek.
- Hagyja, hogy végigmondjam. Kérem. Amit mondott remek ötlet. Nem kell a legvadabbal kezdeni. Elsőre elég, ha biciklire ül. Bárhol, bármilyenre. Ez talán elég egy napra. Az sincs kizárva, hogy már ez is segíteni fog. A következő napon hajtson a biciklivel pár métert. Aztán egy következő utcába. Ha pedig akkor sem múlnak el a rémálmok, nincs más, mint a domboldal. Pontosan az a domboldal, pontosan ott, pontosan úgy. Tudom, hogy veszélyes...
- Életveszélyes, az Istenit, a fiamat is megölte, azt akarja hát, hogy én is odavesszek? - állt fel Mrs. Dawkins hirtelen, és ügyetlen mozdulattal a doktor felé hajította zsebkendőjét, mellyel az eleddig fojtogatott sírógörcsöt igyekezett sikertelenül palástolni - egy fának ment, és egy ág jóformán levágta a fejét, és én azonosítottam, és más sincs előttem, mint a szétroncsolt koponyája, az én drága, gyönyörű gyerekemnek, minden éjjel, és minden nappal, és minden álomban utolér, jóformán nem emlékszem már az arcára, csak az van előttem, ahogy ott hever, és hogy nem értem, miért történt és hogyan történt! - csuklott vissza a fotelbe.
- Mrs. Dawkins - nyújtott Heller egy papírzsebkendőt a hölgy felé, majd pár másodperc tétlenség után visszatette az asztalra - ismerem a fia történetét. Pontosan ezért gondolom, hogy segítene, ha szembenézne ezzel a démonnal. Nézze. Az a domboldal most ön számára a gonosz, az ismeretlen, ami veszélyesnek bizonyult, így kísérti önt minden, kevésbé éber pillanatban. Akkora erővel támadja a tudattalanját, hogy már a saját fia arcát is csak ennek az ismeretlen, rémisztő, sötét lénynek a szemüvegén keresztül látja. Azért gondolom, hogy segítene önnek, ha leszáguldana a dombról, mert így meglátná, hogy ez a szörnyeteg nem más, mint fű, fák és árkok. Akkor megértené, hogy a fiát nem az ördög ragadta el magától, meglátná, mennyire egyszerű és letisztult, mennyire nem másvilági az ő halála. Akkor el tudja majd fogadni, és akkor nem is kísérti majd.

A beszélgetés utáni szerdán Mrs. Dawkins vásárolt egy teleszkópos mountain bike-ot. Rá két nappal ráült és haladt vele mintegy tizenhárom métert. Másnap már a boltba is lement vele. Azután a munkába is. A vásárlás után két héttel és tíz órával Mrs. Dawkins harminchét kilométer per órás sebességgel száguldott lefelé a domboldalon, ahol a fiát elveszítette. Fű, fák és árkok ölelték megváltó útját, sem az ördög, sem semmilyen démon, senki és semmi nem állhatott az útjába a megtisztulás felé. Leszámítva azt az öreg tölgyfát, amelyik előtt olyan hirtelen kanyarodott el a bicikliút...

Dr. Hellertől a baleset után megvonták a praxisát és eljárás indult ellene foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért. Mrs. Dawkins-nak három hét kórházi ellátásba és további fél év rehabilitációs kezelésbe tellett, mire kiheverte a domboldalon elszenvedett combnyaktörést. Közben, és azóta is minden éjjel békésen alszik.